Aktív kikapcsolódás Zakopaneban
Utazás alapadatai 1991
Öt felejthetetlen nap a Tátrában...
Programok és túrák szinte minden napra, de egyben lehetőség is a pihenésre meseszép környezetben. Kihagyhatatlan emblematikus programok: Morskie Oko, Kasprowy Wierch, Nedec vára.
1. nap:
Indulás 06.00-kor Budapestről, a Hősök teréről, a Műcsarnok mögötti parkolóból. Folyamatos utazás Lengyelország felé, útközben rövid pihenővel. Útközben megállunk Szlovákiában, Árva váránál, ahol a megtekintjük az egykori magyar várat és megismerkedünk történetével.
Ezt követően továbbutazunk Zakopaneba, ahol a belvárosban töltjük időnket.
Elmerülünk a piac forgatagában, akinek pedig kedve van, a Gubałówkával a hegyre feljutva, gyönyörű panorámában lehet része.
Kora délután elfoglaljuk szállásunkat, majd fakultatív vacsora egy helyi specialitásokat kínáló tradicionális gorál étteremben. Ha Lengyelországban, különösen a Tátrában járunk, semmiképp sem szabad kihagynunk az egyik kulináris élményt, a zakopanei sült pisztrángot. Aki nem szereti a halat, más helyi inyencséget is választhat.
2. nap:
Pihenés Zakopaneban, vagy az alábbi fakultatív programok közül választhatnak (a programok időben egymást követően zajlanak, akár mindhárom, akár egy-egy programon is lehetőség van részt venni)
- Kirándulás a "Sky Walk Poronin" lombkorona kilátóra. Zakopane közelében 2025 nyarától várja a látogatókat a „Sky Walk Poronin” lombkorona ösvény és kilátó. Az ülőszékes felvonóval elérhető, 854 méter hosszú, 2,5 méter széles és legfeljebb 6°-os emelkedésű innovatív látványosság kilátó és adrenalinpark ötvözete. A lombkorona ösvény kezdetétől a kilátóba két útvonal is vezet: egy kényelmes sétány kilátópontokkal és fotózási lehetőségekkel, vagy egy rövidebb útvonal, mászóhálókon keresztül. A csúcson üvegplatformok, panorámás kilátás és speciálisan kialakított fotózási helyszínek várják a látogatókat. A kilátóból a felfelé megtett úton, vagy két párhuzamos csúszdán keresztül lehet lejönni, melyek a versenyzést is lehetővé teszik.
- Látogatás egy sajtkészítő műhelybe, ahol betekintést nyerhetünk a híres oscipek (sajt) készítés rejtelmeibe, sőt mi magunk is készíthetünk egyet, továbbá egy kis kóstoló is a program része.
- Látogatás a chocholowi Termálfürdőbe, ahol a fürdő nyújtotta szolgáltatások igazi felfrissülést ígérnek. A fürdő már építészeti szempontból is műremek. A megépítésekor gondosan ügyeltek arra, hogy stílusában teljesen harmonizáljon a tradicionális helyi építészeti stílussal, azonban mindezt sikeresen ötvözték a modern elemekkel. A kinti és benti medencékből egyaránt a Tátra hegyeiben gyönyörködhetünk, miközben ellazulunk. A szauna világ, a pihenő szobák, a sokféle masszázs és gyógykúrák mind mind a teljes ellazulásról gondoskodnak. A fürdő éttermében a helyi és európai konyhák remekei elérhetőek. A fürdő késő estig nyitva áll a látogatók előtt. (További kérdés esetén, készséggel állunk rendelkezésükre az info@vivalditravel.hu e-mail címen).
Az estét mindenki kedve szerint töltheti. Zakopaneban számos étterem kínál élő zenés programot, ahol egy finom vacsora mellett táncra is perdülhetünk, ha kedvünk tartja.
3. nap:
Reggeli után könnyített gyalogtúra a Tátra legnagyobb tavához, a Halastóhoz. A tavat az aszfaltozott úton vezető turistaúton lehet megközelíteni, aki azonban nem szeretne ennyit gyalogolni, azok az itt közlekedő lovaskocsin tehetik meg az út nagyobbik részét. A lovaskocsikról a parkolótól kb. 6 km-re kell leszállni, az útvonal utolsó, mintegy 1,5 km-es szakaszt már mindenkinek gyalogosan kell hogy végig járni. Akik vállalják a teljes távot, azokkal kb. 7,5 km gyaloglást követően érkezünk meg a Tátra legnagyobb tavához, a szép fekvésű Halastóhoz (Morskie Oko). Itt a tó partján található menedékházban tartunk egy hosszabb pihenőt, megebédelünk, majd a vállalkozó kedvű utasainkkal körülsétáljuk a tavat (ez kb. 2,6 km, 1 óra). Ezután ugyancsak gyalog jutunk vissza a lovaskocsik felső állomásához, majd a Hajfű-tisztástól a felfelé megtett módon, lovaskocsival érkezünk vissza a parkolóba.
A túra távja a parkolótól a Halastóig oda-vissza 17 km, szintkülönbsége 435 m le és fel, menetidő oda-vissza 6-7 óra.
A túra távja a lovaskocsik felső állomásától a Halastóig oda-vissza 3,5 km, szintkülönbsége 90 m, menetidő oda-vissza 1,5 óra.
Ezután visszatérünk Zakopaneba, ahol megtekintjük a II. János Pál pápa ellen elkövetett merényletből történt felépülése emlékére felépített Fatimai Szűzanya templomot. Innen a szállásunkra megyünk, majd szabad program Zakopanéban, melynek során felfedezhetjük a méltán híres zakopanei piacot. Az esti órákban fakultatív vacsora Zakopanéban.
4. nap:
Reggelit követően fakultatív programként felvonóval felmegyünk a Lengyel-Tátra egyik emblematikus csúcsára, a csaknem 2000 méter magasságú Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch). A szállásunkról helyi kisbuszokkal jutunk a fel a felvonó alsó állomásához, ahonnan kabinos felvonóval indulunk a Kasprowy csúcsa felé. A népszerű kilátócsúcsról nyíló a szemet gyönyörködtető panoráma megtekintése, valamint a friss hegyi levegővel történő feltöltődést követően a csoport azon tagjaival, akik nem ijednek meg egy közepes nehézségű, szinte csak lefelé vezető túra fáradalmaitól, gyalog indulunk vissza a felvonó alsó állomása felé. A kb. 1000 méter szintkülönbségű túra során útközben rövid ebédszünet a Murowaniec menedékházban, majd a mintegy 3-4 órás túrát követően érkezés Kuźnicéba, ahonnan helyi kisbuszokkal jutunk vissza a szállásunkra, majd szabad program következik Zakopanéban.
A túra távja kb. 7 km, szintkülönbség 1000 méter le, menetidő 3-4 óra.
Azok az utasaink, akik nem szeretnének túrázni, a csúcsra történő megérkezést követően max. 2 óra elteltével ugyancsak felvonóval jutnak vissza Kuźnicéba, majd onnan helyi kisbuszokkal vagy gyalogosan a városba, ahol ezt követően egész napos szabad program vár rájuk.
A szabad program keretében vásárlási lehetőség a piacon, ahol megkóstolhatjuk és természetesen meg is vásárolhatjuk az itt élők saját készítésű sajtjait, de ezen kívül helyi kézműves termékeket, így pl. szépen kidolgozott bőrárut, valamint fából készült dísz- és használati tárgyakat is vásárolhatunk. A piac végén található állomásról siklóvasúttal lehet feljutni a Gubałówka gerincére. A felvonó 1123 méterre szállítja a kirándulókat, a felső állomás közeléből szép idő esetén gyönyörű panoráma tárul elénk a Tátra teljes vonulatára és Zakopanéra is. Vacsora egyénileg. Ezen az estén is ajánljuk a zenés szórakozóhelyeket a városban.
- A késő délutáni órákban lovaskocsikázás a városban, szép kilátással a Tátrára. Az útvonalon megismerkedhetünk a híres fa építeszeti stílussal, mindezt a hegyek látványával fűszerezve.
5. nap:
A reggelit követően elhagyjuk szállásunkat, meglátogatjuk a történelmi Magyarország legészakabbra fekvő erősségét, a legendás Nedec várát. Megismerkedünk a quipu legendájával, a vár bástyáiról megcsodáljuk a Dunajec felduzzasztásával kialakított czorsztyni-víztározóra, majd a vár bejárása után megnézzük a kocsimúzeumot. Ezt követően tovább utazunk a Dunajec szlovák oldalán található Alsólehnicre, ahol a Vörös-kolostor közelében tutajra szállunk. Az ide-oda kanyargó, legendákkal övezett Dunajec áttörésben vezető tutajozás végén fakultatív ebéd a Dunajec szlovák oldalán, Erdős település melletti turistaházban (szlovák góral étterem), majd Alsólehnicen keresztül búcsúzunk ettől a csodás vidéktől és a délutáni órákban hazaindulunk, érkezés Budapestre várhatóan a késő esti órákban (22 óra körül).
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár tartalmazza:
- utazás autóbusszal
- 4 éj szállás
- reggeli ellátás
- idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem elegendő, viszont az ellátáshoz LENGYELORSZÁGBAN feltétlenül szükséges, illetve megkönnyíti az ellátást. Amennyiben rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával, kérjük feltétlenül hozza magával!
- belépőjegyek
- fakultatív programok
- idegenforgalmi adó (helyszínen, készpénzben fizetendő): 5 PLN/fő/éj
Felárak:
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 60.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 30.000 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
A részvételi szándékot kérjük előre jelezni!
| Árva vára: | kb. 20 EUR/fő |
| Vacsora egy gorál étteremben: | kb. 100 PLN/fő |
| Vacsora, tradicionális étellel: | kb. 100 PLN/fő |
| Sky Walk Poronin lombkorona ösvény és kilátó: | kb. 120 PLN/fő |
| Sajtkészítő műhely látogatás: | kb. 80 PLN/fő |
| Lovaskocsikázás Zakopanéban: | kb. 70 PLN/fő |
| Termálfürdő (3 órás program): | kb. 160 PLN/fő |
| Nemzeti park belépő (Halastó): | kb. 20 PLN/fő |
| Lovaskocsi a Halastóhoz felfelé: | kb. 120 PLN/fő |
| Lovaskocsi a Halastóhoz lefelé: | kb. 80-100 PLN/fő |
| Minibusz Kuznicéba és vissza: | kb. 20 PLN/fő |
| Kirándulás a Kasprowy csúcsra: | kb. 180 PLN/fő |
| Nedec vára belépő: | kb. 50 PLN/fő |
| Dunajeci tutajozás: | kb. 30EUR/fő |
| Ebéd Vörös Kolostorban: | kb. 20 EUR/fő |
| Gubalowka felvonó (egyénileg): | kb. 35-40 PLN/fő |
| Tátra Múzeum (egyénileg): | kb. 40 PLN/fő |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
leírás
Utazás: autóbusszal
Szállás: 4 éjszaka Zakopanéban 3***-os szállodában, 2-3 ágyas, saját fürdőszobás szobákban
Ellátás: reggeli
ár nem tartalmazza

A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.
ár tartalmazza
- utazás autóbusszal
- 4 éj szállás
- reggeli ellátás
- idegenvezetés
Érintett területek
- Lengyelország
- Zakopane
- Kis-Lengyelország - Tátra